A Mindenség oltárán lógok
Szememben fényévek távolsága lüktet
Nem érdekel a lényeg és a végzet
Érzem a titkos szövetséget.
Kinyilatkoztatás
A kisfiú, aki soha nem volt álmos
Szombat este van. Ilyenkor Bi, a két és fél éves kisfiú, mindig nagyon izgatott, mert az egész napot a szüleivel töltötte. Reggel együtt hancuroztak, csiklandozóst játszottak, majd kimentek a parkba és játszótérre labdázni. Most Bi apával játszik. Tornyot építenek az építőkockákból, amikor anya aludni hívja.
– Bi nem álmos! – mondja határozottan.
Valóban, Bi soha nem volt álmos. Délben, ebéd után sem akart aludni.
– Rendben! – mondja anya – Még tíz perc, utána meseolvasás és lefekvés.
Meseolvasás után Bi kelletlenül bújik be hálózsákjába.
– Szépen csukd be a szemed, és próbálj meg aludni! – győzködi anya.
– De elromlott a szemem, nem tudom becsukni! – nyafogja Bi – Nézd anya! Próbálom becsukni, de nem megy, s különben is vécére kell mennem!
Mikor Bi visszabújt az ágyába jobbra, balra fordult, még hason és háton is megpróbálta s mindezt legalább tízszer, de sehogy sem sikerült elaludnia.
– Anya! Éhes vagyok! Vajas piritóst kérek kakaóval!
– Biztos éhes vagy?
– Hát persze, hogy biztos! – mondja Bi komolyan.
– Rendben! Menjünk! – sóhajtja anya.
Bi jólakottam bújik vissza az ágyába s arra gondol, milyen jó lenne most focizni egyet apával.
– Anya, focizni szeretnék!
– Még mindig nem vagy álmos?
– Nem!
– Azt hiszem segítséget kell hívjunk.
– Segítséget?
– Igen, valakit, aki segít neked elaludni – mondja anya, s elkezd mesélni egy történetet.
Manóországban történt, hogy a manókirály kiosztotta a manók feladatait, mindenkinek a tulajdonságai szerint. A kedves, barátságos manóknak az volt a feladatuk, hogy ajándékokat készítsenek és csomagoljanak a gyerekeknek, az állandóan éhes manók finomságokat készítettek. Olyan ízletesen tudták elkészíteni az ételeket, hogy a soha nem éhes gyermekek is megették azokat. Az örökösen álmos manók pedig azt a feladatot kapták, hogy segítsenek azoknak a gyermekeknek, akik nem tudnak elaludni.
– Szóval, ha nem tudsz elaludni, hívod Durmit, az egyik álommanót, aki segít neked. Mikor én kislány voltam, nekem is ő segített elaludni – mondja anya. – Kimondod háromszor Durmi, Durmi, durmolász, éjjel-nappal horkolász, és rögtön itt terem.
Bi gyorsan elmondta háromszor a varázsigét, de nagyon gyorsan mondhatta, mert pár percig semmi sem történt. Egyszer aztán mocorgásra lett figyelmes, majd az ágya szélén megjelent egy kicsi manó, éppen akkora, mint egy játékautó, vagy még annál is kisebb. A manónak aranyos piszeorra volt, és kicsi, kerek pocakja. Fején hálósapka fityeget, aminek a vége minduntalan a szeme és orra elé lógott.
– Jajj, jaj! Ajajaj, a derekam! Milyen magas ez az ágy! – nyögi a manó – Teljesen elfáradtam – szuszogta – Bocsánat, hogy elkéstem, de elaludtam. – piszmogja a manó, és szégyenében elpirult – Tudod, az álomanók nagyon álmosak, mindig csak aludnának, éjjel, nappal. – magyarázkodik – Engem Durminak hívnak, és azért ez a nevem, mert egyfolytábn durmolok, alvás közben dorombolok, mint a macska, így! Drrr, drrr, drrr….! – mutatja meg – Néha még horkolni is szoktam – kuncogja –, neked is segíteni fogok, mert ha hozzád bújok és elkezdek durmolni, rögtön elalszol. Azért beszélek ilyen sokat, mert ha nem beszélek, elalszom. Te miért nem tudsz elaludni? – kérdezi Bit.
– Félek a sötétben!
– Miért félsz?
– Nem tudom. Csak!
– Nohát, ezen könnyen segíthetünk, a lámpa fel van kapcsolva, tehát nincs sötét. Most már tudsz aludni?
– Nem. Nem tudok. Nem jön álom a szememre. Elemeséljem neked hol jártam ma?
– Hát persze, meséld, csak ne legyen túl hosszú, mert elalszom – mondja Durmi, majd nagyot ásítva kitámasztotta az állát, hogy nehogy leesen a feje, ha véletlenül mégiscsak elalszik.
– Képzeld ma nagy hó hullott – meséli Bi lelkesen.
– Ja – mondja Durmi –, meg is nehezítette az utamat idefelé.
– …és apával hóembert építettünk, egy nagyot, hatalmasat. Feltettük a ház előtt álló padra, hogy ne fázzon meg a lába. Utána hógolyóztunk. Te szeretsz hógolyózni?
– Hát, mit is mondjak, még nagyon fiatal álommanó koromban szerettem, mert akkor még nem voltam ennyire álmos, de mostanában már csak aludhatnék. – mondja Durmi – Most aludjunk. Bújjak hozzád?
– Inkább fogd meg a kezem – kéri Bi.
– Rendben – mondja Durmi, majd megfogta Bi kezét és hamarosan együtt durmolásztak, így ni: Drrr, drrr, drrr…
A boldogság ajándék
A kép forrása: http://www.kekmadarstudio.com/
Van-e teljes, felhőtlen boldogság? Nem igazi mert az relatív. Mindenki maga építi fel saját világát, amihez hozzájárul személyes látásmódja, s benne személyes boldogsága. Van ezekben a személyes boldogságokban valami közös. Az elérhetetlen. Ez bármi lehet. Gazdagság, teljesség, uralkodás, elismerés, család, szeretet. Az elérhetelen az, amire vágyunk, valami, ami kell a tökéletességhez. És mindig kell valami a tökéletességhez, mert tökéletes nincs. Furcsa az emberi természet, hogy ennek ellenére keresi ezt a tökéletességet, és hisz benne, mondhatni ezért él. Egész életében próbálja a tökéletest összeilleszteni apró darabokból. Elért teljesítményekből, anyagi és szellemi javakból. Éveken át dolgozott eredményért, férj, feleség, gyerek, család öszzehozásából, ami szintén áldozatot és lemondást igényelt. És mikor azt hiszi, hogy kész, rájön, hogy még mindig hiányzik egy darab. Egy emlék, egy régi szerelem, férj, feleség, gyermek hiánya, vagy az egyszer elvesztett emberi méltóság? Mindenkinek a személyes életutjában lehet ezt felfedezni. Ahogyan Goethe is gondolta: az élet akarni valamit, de nem elérni, és elérni valamit, de nem akarni.
A boldogság csak mások boldogságánk árán érhető el? Olyan mint egy ritka műtárgy, átadogatjuk egymásnak, de csak kevés ideig maradhat nálunk, s lehet, hogy soha többé nem kerül vissza? A szerencsésekhez visszaér, s ők többet kapnak belőle? Nem ismerjük a boldogság útvonalát, és ez benne a szép. Imitt, amott felbukkan, hogy erőt és kitartást adjon további életünkhöz.
Legutóbbi hozzászólások