Málnalevelek

A kis hópehely

https://thomasphoto.blog.hu/page/2

http://thomasphoto.blog.hu/page/2

(megjelent a 2014-es Kőbányai Kalendáriumban, februári mese, valamint a Szívárványban, 2016, Január)

Egyszer volt, nem is olyan régen. Egy téli napon, fent a felhők között, született egy picike hópehely. Kisebb volt a társainál, de mindenkinél szebb és ragyogóbb. A többi hópehely csodálkozva és gyönyörködve nézte a kis csillogó hópelyhet.

– Nahát, hogy te milyen gyönyörű vagy! – mondogatták neki.
– Köszönöm nektek! – mondta a kis hópehely, aki egyáltalán nem érezte magát különlegesnek.
A kis hópehely nagyon szerette a pihe-puha felhőket, az otthonát, vidáman ugrándozott, hancúrkodott ott a többi hópehellyel. De eljött az idő, amikor útra kellet kelni, mert minden hópehely útra kel egy szép napon. A kis hópehely szomorkodva nézte kedvenc felhőcskéjét, de nem volt mit tenni, hát elindult.
‒ Ha menni kell, hát menni kell! – sóhajtotta, majd leugrott a felhőről. Szellőszárnyra telepedett, ami vitte, repítette házak, erdők, tengerek és hegyek fölött.
Gyönyörű tájak felett repült, de a legeslegjobban egy magas hegycsúcs tetszett neki. Az otthonára emlékeztette. Fehér volt és puha, mint a vattacukor. Arra gondolt, milyen jó lenne oda leesni, ott nagyon sokáig nem olvadna el, de a szellő tovább repítette, egyre közelebb a föld felszíne felé. Ahogy közeledtek, a kis hópehely egy nagy házat látott, udvarán sok gyermek vidáman szaladgált. A gyermekek hógolyóztak, szánkóztak, hóembert építettek, kacarásztak, ugrándoztak. Örültek a télnek. Vidámságuk átragadt a kis hópehelyre, és már alig várta, hogy földet érjen. Egy nagy hóbucka tetejére esett. Halk sírásra lett figyelmes. Egy fa tövénél aprócska kisfiút látott. A kis hópehely megszólította a kisfiút, aki meglepetten nézett körbe. Megakadt a szeme a kis csillogó hópelyhen. Odament hozzá és a tenyerébe vette. Még sosem látott ilyen szép, csillogó hópelyhet. Már csiklandozta is a tenyerét. Vidáman felkacagott, arcán már nyoma sem volt a szomorúságnak. Nevetése átragadt a kis hópehelyre is, aki már nem vágyott a magas hegycsúcsokra, mert boldog volt, hogy vidámságot lopott egy szomorú kisfiú szívébe.

Ünneprontó

Forrás:http://stedwardsblog.blogspot.ro/2011/03/poetry-tuesday-untitled-by-donald-g.html

Forrás:http://stedwardsblog.blogspot.ro/2011/03/poetry-tuesday-untitled-by-donald-g.html

Nézte a kupacba rakott száraz virágtömegeket, a gazt, a giccses műanyag koszorúkat, amit a sírokról odahordtak az emberek a nagy diófa alá. Unatkozott. Cipője orrával rugdosta a földre hullott diókat, és arra gondolt, milyen hülyeség a halottat a földbe temetni. Valami jobb megoldás kellene, a hamvasztásnál is jobb, de semmi értelmes nem jutott az eszébe.

Fölöslegesnek tartotta ezt az egész halottak napi felhajtást, a sok virágot a gyertyákkal együtt. Mintha az emberek egy napba sűrítették volna halottaikkal kapcsolatos érzelmeiket. Mintha csak ezen a kijelölt napon lenne engedélyezve az emlékezés, a halott szeretteinkre gondolás. Azon töprengett, miért is csinálják ezt az emberek. Tényleg csak halottak napján emlékeznek, imádkoznak, gyújtanak gyertyát? Neki például, szinte minden nap eszébe jut a nagyapja, ha kimegy a fészerbe, vagy a hátsó kertbe, ahol órákig beszélgettek az öreggel. Eszébe jut vidám arca, vagy bortól vörös orra, ahogyan kedvenc növényeiről, azok gondozásáról mesél. Ilyenkor azt érezte, hogy bármit meg tudna tenni, csak az öreg lenne megint itt, hogy viccelgessen, nótázgasson. Mióta elment, már semmi sem a régi. Nincs már az otthont jelentő, melegség érzése.

Hallgatta nagyanyja áhítatos imáit, és nézte arcán legördülő könnyeket. De akárhogy is próbálkozott, nem érzett semmit. Régebb együtt imádkoztak, de akkor sem volt jobb. Csak feszengett és azt várta, hogy legyen már vége. Menjenek haza. Nagyanyó teát főzzön, gyertyát gyújtson és elmesélje az első randevút. Mert az ünnepekben ez a legjobb, a vidáman, vagy szomorúan együtt töltött idő. A találkozások és beszélgetések, a nagy emlékezések és vidámkodások vagy sírások, veszekedések. A többi ünnepben is ezt szerette, amikor összejött a család és történt valami közöttük. A hangos szülinapokon, esküvőkön, vagy a csendes temetéseken, torokon.

Nagyanyó az első randevú története után, most azt is elmesélte, milyen volt az első megcsalás, hogy mennyire fájt neki és hogy igazából nem változtatott semmit a szerelmen, amit érzett. Együtt zokogtak. Tiszta, csillagfényes éjszaka volt, és könnyeiken keresztül nézték ezt gyönyörű, égi temetőt.

A csizma

Kép forrása: http://divany.hu/tejbenvajban/2010/05/09/a_szezon_legdogosebb_csizmaja/

Kép forrása: http://divany.hu/tejbenvajban/2010/05/09/a_szezon_legdogosebb_csizmaja/

Örömmel töltötte el, hogy a férfiak megbámulták, de ugyanakkor nem csodálkozott rajta, hiszen csinos, és szép nő. Bámulják is. Ha tudnák mennyi pénzt és időt tölt el szépségszalonokban, alakformáló klinikákon, fodrászatban, kozmetikában, manikűrösnél és pedikűrösnél, vagy a plázákban a legszebb ruhákat, cipőket és kiegészítőket keresgéléve. Az otthon töltött ideje nagy részét az interneten keresgélve töltötte, hogy márkás holmikat találjon. Sikerült is néhány darabot vásárolnia, amire nagyon büszke volt, és ott dicsekedett vele, ahol csak lehetett. Azt hazudta, hogy egy-egy londoni vagy párizsi kiruccanáson szerezte be azokat. Volt már Chanel táskája, Burberry kabátja, Gucci cipője, Louis Vuitton napszemüvege és Ralph Lauren estélyi ruhája. A dolgai már nem fértek a hatalmas gardróbszekrényben. Tegnap hatalmas tárolókat rendelt, hogy azokat a holmikat, amiket most éppen nem hord, dobozolja el. Sosem lehet tudni mikor lesz szükség elővenni, meg amúgy is egy halom pénzt költött rájuk. A divat különben is hamar változik. Ma reggel látott az egyik magazinban egy csizmát, amit nem tudott elfelejteni. Egy gyönyörű modell viselte, de nem volt megnevezve sem a márka, sem az árusító cég. Már minden létező kombinációban összeállította jelenlegi ruhatárában található darabokkal, szoknyákkal, nadrágokkal és ruhákkal. „Meg kell szereznem azt a csizmát.”, mondogatta, és be is járta a pláza összes cipőboltját, de nem találta az áhított csizmát, de még hasonlót sem. Azt hitte le tud mondani róla, de nem így történt. Álmában egy gyönyörű tűzpiros ruhával viselte a csizmát, ahol egy rendezvényen a figyelem középpontja volt. A csodáló szempárokat még másnap is maga előtt látta. Szinte már semmire sem tudott figyelni, a munkáját és a családját is elhanyagolta, csak a csizmára tudott gondolni. Megszállottan rótta az üzleteket a városban, de egyszer sem járt sikerrel.

Már egy hónapja, hogy a magazin ott hevert a nappali kanapéján ahhoz az oldalhoz nyitva, ahol a csizma állt. Az egész napi rohangálástól fáradtan rogyott a kanapéra, és szomorúan nézte a szeme sarkából. Miközben csizmás ábrándjait kergette, hirtelen mentő ötlete támadt. Felhívja a lap szerkesztőjét, hiszen biztosan tudja, hol szerezhetné be azt a csizmát. Annyira jónak találta az ötletet, hogy izgatottságában még levegőt sem vett, érezte menten megfullad. De már késő van, ilyenkor nem hívhatja fel a magazin szerkesztőségét, meg valószínű nem is találna bent senkit. Egész éjjel forgolódott, le sem tudta hunyni a szemét. Azon törte a fejét, holnap hány órakor telefonáljon.

A szerkesztő asszony nagyon készséges volt. Elmagyarázta, hogy a csizma egyedi tervezésű, és az egyik neves párizsi szalon terméke. Nem árusítják, de ő úgy tudja, meg lehet rendelni, szívesen megadja a tervező elérhetőségét. Összesen harmincszor próbálta felhívni a megadott számot. Számtalan mailt írt, de válasz nem érkezett. Már rutinosan tárcsázta a számot, amit kívülről tudott, amikor megszólalt egy hang a telefonban. A férfihang azt mondta, nem tudja megmondani, hogy sikerülne-e a kért modellt elkészíteni. Rengeteg a munkájuk, megkérdezi a munkatársait, hívja vissza később. A kért modell két hónap alatt készül el. Az előleg 50% a végső árnak, ami 5 000 Euro. Gyorsan igent mondott, még mielőtt ráeszmélt volna a hihetetlen összegre, vagy arra, hogy honnan fogja előteremteni a pénzt.

Hihetetlen boldogságot érzett. Meglesz vágyai csizmája, ami iszonyatosan drága, de ez most nem számít, gondolta. Végre nyugodtan alhat és álmodozhat arról, hogy hogyan, milyen darabokkal fogja kombinálni. Több variációt is kigondolt, hogyan szerezze meg a pénzt. Eszébe jutott, hogy eladhatná az autóját, vagy a fél ruhatárát, melyben temérdek olyan darab is volt, amit még soha nem viselt, árcímkés dararabok, azokért jó összeget kaphatna. Végül a banki kölcsön bizonyult a legjobb megoldásnak. Senkinek nem beszélt róla, még a férje sem tudott a dologról. A kölcsönt könnyen megkapta, nem voltak akadályok.

Az egyik reggel a férje bejelentette, hogy a cég hatalmas karácsonyi partit rendez, ahová csak a legbefolyásosabb üzletembereket és családjaikat hívja meg, és ők is kaptak meghívót. Nagyon örült az alkalomnak, hiszen akkorra már reményei szerint meglesz a csizma, amit viselhet a partin. Az álombeli tűzpiros ruhát is megrendelte. Izgatottan járt a ruhapróbákra, elképzelve, hogy milyen gyönyörű lesz.

Épp időben, a parti előtti napon, megérkezett a csizma. Szerencsére nem volt otthon senki, amikor áhítattal csomagolta ki. Nagyon szép volt, aprólékosan kidolgozott, minőségi darab. Óvatosan tette be a szekrénybe a tűzpiros ruha alá. Egész nap a partira készült. Wellness szalonba volt testpakoláson, fodrásznál járt, ahol feketére festette haját, hogy még dögösebb legyen. A legújabb manikűrdivat szerint festette körmeit is tűzpirosra. Nagyon izgatott volt. A férje csak annyit mondott, hogy különösen jól néz ki, de már az sem bosszantotta fel, hogy a férje a hajszínváltoztatást sem vette észre.

Mikor megérkeztek még kevés meghívott volt jelen. Izgatottan várta a csodáló szempárokat, de csak egy, két férfi mustráló tekintetére figyelt fel, ahogyan méregették. A terem csodálatos karácsonyi hangulatot árasztott, a szépen feldíszített fenyőfa alatt rengeteg játék. Akkor tudta meg, hogy sok gyerek is eljön a partira. Nekik nem volt gyermekük, nem volt rá idejük. Éppen ott állt a fenyőfa mellett, amikor egy kisebb társaságra lett figyelmes. A csoport közepén egy fiatal lány állt, akinek a nyakában, már messziről is látszott, gyönyörű nyakék. A szófoszlányokból kiszűrte, hogy gyémántkövekkel van kirakva. A hír szájról szájra terjedt, és mindenki sorra ment, hogy megnézze a szép gyémánt nyakláncot. Még ő is megcsodálhatta, mert egyszer elment mellette, a különben nem túl vonzó lány, aki az est középpontjává vált. Amikor hazaértek a férjével már alig várta, hogy levegye a csizmát, ami iszonyatosan szorította. Ahogyan lefejte lábáról az jutott eszébe, hogy holnap be kell mennie a bankba kifizetni a kölcsön első részletét, amit tíz éves lejáratra vett fel.

Félelem

Forrás: http://danieldeley.blogspot.ro/2013/03/lelki-megnyugvas.html

Forrás: http://danieldeley.blogspot.ro/2013/03/lelki-megnyugvas.html

Életemben sokszor találkoztam már a félelemmel, annak különböző formáival. Gyermekkoromban, amikor otthon maradtam egyedül, és megnéztem a Halálvonat című filmet a tévében. Azután már sohasem mertem egyedül bemenni a sötét szobába, mert mindig azt képzeltem, hogy a szörny ott van, és rácsap a kezemre, ahogyan a villanykapcsoló felé nyúlok. Féltem akkor is, amikor este a sötétben kellett hazamennem, a lámpák nem égtek, és én futva tettem meg az utat, hogy a félelem nehogy utolérjen. Egész gyerekkoromban féltem egyedül elaludni, már nem tudom miért is. Halálfélelem tört rám, amikor a lejtőn lefele gurulva az autóval hirtelen ráeszméltünk, hogy nincsen fék, s az autóbusz keresztben állt előttünk az úton. A legjobban viszont akkor féltem, mikor azt hittem elveszíthetem a kisfiam. A félelem rám telepedett, mint egy nyirkos köd, és nem akart rólam leszállni még nagyon sokáig. Ott gubbasztott a nyakamon, gyötört és kínzott, hogy ne legyen nyugodt nappalom és éjszakám. Ma már elűztem egy részét, de néha még rám tőr, és belekiabál az arcomba, hogy emlékeztessen: a félelem segít megélni a nehézségeket. Félj, reszkess, hogy aztán megnyugodhass, mert az élet úgy szép, ahogy van, és ahogyan adatott minékünk.

Amikor elmentél…

For-love

amikor elmentél,
nem hagytál magad mögött űrt,
dübörgőt, torokban lüktetőt,
szemet könnyeztetőt,
hangot elakasztót,
csak egy képet hagytál,
hogy emlékezzen arra a napra
amikor, tán boldogan, igent mondtál
arra, ami egykoron voltunk,
egyek? szerelmesek?
örök kérdés marad,
hogy e végtelen, örök időben
van-e még örökebb és igazabb
mint a csók, mely elakadt
akkor, ajkainkon…

Kinyilatkoztatás

IMG_0004-300x224

A Mindenség oltárán lógok
Szememben fényévek távolsága lüktet
Nem érdekel a lényeg és a végzet
Érzem a titkos szövetséget

Műveltség?

Kép forrása, http://noblog.hu/magyar-gyerek-magyar-tortenelmet-magyarul-tanuljon/

Kép forrása, http://noblog.hu/magyar-gyerek-magyar-tortenelmet-magyarul-tanuljon/

 

Mindig is foglalkoztatott a műveltség kérdése. Mit foglal napjainkban magába? Ki a művelt ember? Felnéztem a lexikonnyi tudást birtokló emberekre. Sokáig nem volt kérdés a műveltség fogalma, hiszen a minél többet tud, annál műveltebb meghatározás megállta a helyét. De mi a helyzet ma? A fenti meghatározás már nem áll. Inkább a „minőségi” tudás birtoklása tartozna a meghatározásba, de mi a minőségi tudás, hogyan vagyunk képesek kiszelektálni a tömérdek információ közül?  Megosztott világban élünk. A sokszínűség, a sokféleség nem kellene, baj legyen, ellenkezőleg. Az ember történetének mindegyik korszakában voltak ellentétes gondolkodású, felfogású emberek, iskolák, ideológiák. Ezek általában vagy nagyon ellentétesek voltak, egymással szembenállók, de mindig két, három pólus mentén mozogtak. Vagy fehér, vagy fekete, vagy észak, vagy nyugat, vagy kelet, vagy dél stb. Az ellentétek mindig szültek szép, hasznos és okos dolgokat, és nem utolsó sorban kérdéseket, mely tovább lendítette a tudományt és az emberiséget a fejlődés útján. Nem kell nagyon messzire mennünk, csak a múlt század végére, kelet európai országok kultúrájára gondolok. Tény, hogy speciális a helyzet, mert jellegzetes politikai ideológia irányította az emberek mindennapjait. Volt, aki el tudott tekinteni ettől, volt, akit elsodort, de mindezek mellett volt egy közös gondolkodás, volt egy közös akarat, mely a kommunista rendszerből való kilépésről, szabadságról ábrándozott. Ez meghatározta az emberek műveltségét, az irodalmat, a publicisztikát, az iskolai tananyagot, a televízió és rádió sugározta műsorokat, a beszélgetések témáit. Kiformálódott egy műveltség, mely közös volt, mindenki többé, kevésbé részese és birtoklója volt ennek a műveltségnek. Az emberek fél mondatokból is értették egymást, értették az irodalmat, még akkor is, ha rejtett üzenete volt, tudtak egymással beszélgetni. Napjainkban mindez másképpen van, mert szabad és lehet másképpen gondolkodni, élni, dolgozni, és ez nagyon jó! Megfogalmazódik azonban a kérdés, milyen lesz ebben az új kontextusban a jövő nemzedék, gyermekeink műveltsége? Mert ma már mindenki másképp csinálja. Nagyon különbözőek a nézeteink, az iskolában csoportonként más alternatív tankönyvből tanulnak gyermekek, a televízióban minden gyermek több tucat tévécsatorna közül választhat, a szülők különböznek abban milyen mesét, rajzfilmet vagy tévéműsort, könyveket engedélyeznek a gyermeknek. Különböznek abban mire és hogyan tanítják gyermekeiket, milyen különórákra íratják be őket, milyen idegen nyelvekre taníttatják, és hány éves kortól. A szülők, akik ezeket a gyermekeket nevelik is különböznek abban, hogy mit néznek a tévében, hogy egyáltalán néznek-e tévét, hogy mit olvasnak, milyen előadást néznek meg a színházban stb. Hová vezet ez a sokszínűség? A generációk közötti különbségek már eléggé nagyok. A nagyszülő már alig érti az unokáját, és együttműködni is nehezen tudnak. Vajon jót, kreativitást fog ez a helyzet eredményezni, vagy a Bábel tornyához hasonló káosz következik be a 21. század közepén?

Kutyabili

Tudod anya,

ez itt kutya kaki.

De anya, a kutyák miért kakilnak az utcán?

Szerintem ki kellene találni a kutyabilit.

Nem akartam

Tudod anya,

én nem akartam inni a fürdővízből,

és a kisöcsém fejét sem akartam megütni,

este kiabálni és ordítani sem akartam,

a játékokat szétdobálni a lakásban,

a számítógép billentyűit kiszedni,

a mobiltelefont nyomkodni.

Én ezeket tényleg nem akartam,

nem hiszed, anya?

Ha nagy leszek

Tudod anya,

ha nagy leszek, nekem is lesz autóm, amit vezetek, meg markolóm,

és te leszel a feleségem,

el fogom érni a liftben a gombot, és a lépcsőházban a villanykapcsolót,

elmegyek a boltba és vásárolok pénzt,

és minden nap fagyit eszünk,

lesz majd számítógépem, kattintgatok rajta,

majd megnézem Sam, a tűzoltót, meg Pampalinit,

mert csak számítógépen jó azt nézni,

tudod anya?

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!