(Megjelent a Szívárványban, 2016. December)

Ferkó nagyapó, ahogyan minden év negyedik adventvasárnap estéjén, most is leült kényelmes karosszékébe. Szépen, lassan, komótosan tette, megadta a módját, így mindenki tudta a házban, hogy most mesemondás következik. Andris izgatottan ült a karosszék lábához. Bár szóról szóra tudta már a történetet, semmiért nem hagyta volna ki ezt a különleges alkalmat. Amikor már a cicus is bevackolt a kályha meleg tövébe, és nagyanyó kezében is megállt a fakanál, Ferkó nagyapó elkezdte mondani a gyermekkoráról szóló kedvenc karácsonyi történetét. Andris figyelmesen követte, alig várva, hogy nagyapó valahol hibázzon, és ő majd kijavítsa:

– Nagyapó, hát nem úgy volt az, hanem…- s nagyot kacagjanak mindannyian.

Nagyapó mindig hozzátett valami újat a történethez. Most azt mesélte, hogy az angyalokat még senki se látta, mert olyan fényesség árad belőlük, hogy nem lehet rájuk nézni. Ám, ha szerencsések vagyunk, meghalljuk apró csengőinek csilingelését, vagy megláthatjuk lába nyomát a hóban.

Andris nagyon izgatott lett. Mindig is kíváncsi volt az angyalra, de Ferkó nagyapó nem volt hajlandó több titkot elárulni. Elkezdte pipáját tömni, s ilyenkor Andris tudta, nem szabad zavarni, mert mérgelődő nagyapóvá válik. Épp arra gondolt, milyen nagyszerű lenne, ha idén nagy hó hullna, s ő megtalálná benne az angyal lábnyomát. Kinézett az ablakon, s lám, hatalmas pelyhekben kezdett hullani a hó.

Szenteste előtti éjjelen akkora hóréteg telepedett a tájra, hogy a fák alig bírták tartani a nagy fehérséget. Andris izgatottan várta az estét. Sötétedés után többször is kiment a kertbe, de a birsalmafánál tovább nem merészkedett. Ferkó nagyapónak feltűnt ez a gyakori ki-be járás. Odasúgta Andrisnak, hogy ő csak egyszer találta meg az angyal lábnyomát, de az a pajtán túl, a kert legvégében volt. Andris sokat morfondírozott: bizony félt a sötétben, de mivel rettentő kíváncsi volt, összeszorította a fogát, nagy lélegzetet vett, és elindult a pajta irányába.

Az égen egyetlen felhő sem volt, így a Hold fénye ezüstös csillogásba borította a kertet. Amint odaért, már észre is vette a lábnyomokat, ám alig vette szemügyre őket, csengőszót hallott a ház felől.

Dobogó szívvel szalad a ház felé, s közben arra gondolt, hogy az angyalnak biztosan a levegőben kell keresni a lábnyomait, mert ezek itt lent a hóban inkább nagyapó gumicsizmájához hasonlítanak.