(megjelent a 2014-es Kőbányai Kalendáriumban, februári mese, valamint a Szívárványban, 2016, Január)

Egyszer volt, nem is olyan régen. Egy téli napon, fent a felhők között, született egy picike hópehely. Kisebb volt a társainál, de mindenkinél szebb és ragyogóbb. A többi hópehely csodálkozva és gyönyörködve nézte a kis csillogó hópelyhet.

– Nahát, hogy te milyen gyönyörű vagy! – mondogatták neki.
– Köszönöm nektek! – mondta a kis hópehely, aki egyáltalán nem érezte magát különlegesnek.
A kis hópehely nagyon szerette a pihe-puha felhőket, az otthonát, vidáman ugrándozott, hancúrkodott ott a többi hópehellyel. De eljött az idő, amikor útra kellet kelni, mert minden hópehely útra kel egy szép napon. A kis hópehely szomorkodva nézte kedvenc felhőcskéjét, de nem volt mit tenni, hát elindult.
‒ Ha menni kell, hát menni kell! – sóhajtotta, majd leugrott a felhőről. Szellőszárnyra telepedett, ami vitte, repítette házak, erdők, tengerek és hegyek fölött.
Gyönyörű tájak felett repült, de a legeslegjobban egy magas hegycsúcs tetszett neki. Az otthonára emlékeztette. Fehér volt és puha, mint a vattacukor. Arra gondolt, milyen jó lenne oda leesni, ott nagyon sokáig nem olvadna el, de a szellő tovább repítette, egyre közelebb a föld felszíne felé. Ahogy közeledtek, a kis hópehely egy nagy házat látott, udvarán sok gyermek vidáman szaladgált. A gyermekek hógolyóztak, szánkóztak, hóembert építettek, kacarásztak, ugrándoztak. Örültek a télnek. Vidámságuk átragadt a kis hópehelyre, és már alig várta, hogy földet érjen. Egy nagy hóbucka tetejére esett. Halk sírásra lett figyelmes. Egy fa tövénél aprócska kisfiút látott. A kis hópehely megszólította a kisfiút, aki meglepetten nézett körbe. Megakadt a szeme a kis csillogó hópelyhen. Odament hozzá és a tenyerébe vette. Még sosem látott ilyen szép, csillogó hópelyhet. Már csiklandozta is a tenyerét. Vidáman felkacagott, arcán már nyoma sem volt a szomorúságnak. Nevetése átragadt a kis hópehelyre is, aki már nem vágyott a magas hegycsúcsokra, mert boldog volt, hogy vidámságot lopott egy szomorú kisfiú szívébe.