Van-e teljes, felhőtlen boldogság? Nem igazi mert az relatív. Mindenki maga építi fel saját világát, amihez hozzájárul személyes látásmódja, s benne személyes boldogsága. Van ezekben a személyes boldogságokban valami közös. Az elérhetetlen. Ez bármi lehet. Gazdagság, teljesség, uralkodás, elismerés, család, szeretet. Az elérhetelen az, amire vágyunk, valami, ami kell a tökéletességhez. És mindig kell valami a tökéletességhez, mert tökéletes nincs. Furcsa az emberi természet, hogy ennek ellenére keresi ezt a tökéletességet, és hisz benne, mondhatni ezért él. Egész életében próbálja a tökéletest összeilleszteni apró darabokból. Elért teljesítményekből, anyagi és szellemi javakból. Éveken át dolgozott eredményért, férj, feleség, gyerek, család öszzehozásából, ami szintén áldozatot és lemondást igényelt. És mikor azt hiszi, hogy kész, rájön, hogy még mindig hiányzik egy darab. Egy emlék, egy régi szerelem, férj, feleség, gyermek hiánya, vagy az egyszer elvesztett emberi méltóság? Mindenkinek a személyes életutjában lehet ezt felfedezni. Ahogyan Goethe is gondolta: az élet akarni valamit, de nem elérni, és elérni valamit, de nem akarni.

A boldogság csak mások boldogságánk árán érhető el? Olyan mint egy ritka műtárgy, átadogatjuk egymásnak, de csak kevés ideig maradhat nálunk, s lehet, hogy soha többé nem kerül vissza? A szerencsésekhez visszaér, s ők többet kapnak belőle? Nem ismerjük a boldogság útvonalát, és ez benne a szép. Imitt, amott felbukkan, hogy erőt és kitartást adjon további életünkhöz.